Szponzorált tartalom
A gasztronómia, a főzés mindig is fontos szerepet töltött be az életemben. Szeretek a konyhában tevékenykedni, mert mindig élmény valami igazán finomat megalkotni. Mindig kikapcsolódásnak élem meg a konyhában töltött időt. Legutóbb például az egyik barátnőmet, Nórit hívtam át ebédre. Kicsit kihívás volt neki főzni, mert van életérzékenysége, de szeretem, ha kiélhetem a kreativitásomat. Szerencsére osztatlan sikert aratott nála a menüm, és közben nagyon jót beszélgettünk. Szóba került többek között a biztosítás is, mert Nóri szeretne új biztosítást kötni, mivel az eddigi feltételeivel nem volt már megelégedve. Szerencsére eszembe jutott, hogy ilyen esetben hova fordulhat profi segítségért. Beszaladtam a laptopomért és beírtam a keresőbe, hogy pannonsafe.
Emlékeztem, hogy ők egy alkusz cég, nem kicsi múlttal a hátuk mögött. Több biztosítóval és bankkal állnak partneri kapcsolatban, így mindig több alternatívát kínálnak, amelyből mi bátran válogathatunk. Nórinak is hamar felkeltették az érdeklődését. Tetszett neki, hogy jó pár év van már a hátuk mögött, így máris sokkal nagyobb bizalommal fordult a cég irányába. Azt is örömmel olvasta, hogy a pannonsafe halad a korral és ezért lehetőséget biztosít az online ügyintézésre is. Emellett, ami igazán tetszett neki, hogy a cég pont azokat intézi helyette, amihez neki nem sok kedve lenne, vagyis megtalálják a legjobb feltételekkel rendelkező ajánlatokat, ezzel megkönnyítve a döntést.
Mivel Nóri a KGFB biztosítást szerette volna máshol, kedvezőbb feltételekkel megkötni, ezért mi a termékek közül elsősorban ezt nézegettük. A https://www.pannonsafe.hu/ online kalkulátorának segítségével pedig már magunk is tudtunk picit tájékozódni a lehetőségekről. A kalkulátorral egyedi igényekre szabott ajánlatokkal találkozhattunk, már ha ezt az opciót választjuk. Lehet egyébként a legkedvezőbb ár alapján is kérni az ajánlatokat, de ezt a cég nem javasolja. Az egyedi igényeknél lehetőségünk van arra, hogy különböző kiegészítőket is kérjünk a biztosításhoz. Ilyenek például a balesetbiztosítás, és az assistance kiegészítő. Azt is eldönthetjük, hogy szeretnénk-e, hogy vétlen kár esetén a mi biztosítónk fizessen, illetve vállaljuk-e azt, hogy csak elektronikusan kommunikálunk a biztosítóval. Ez egyébként sok esetben jár kedvezménnyel.
Örömmel olvastuk, hogy miért érdemes a pannonsafe-nél megkötni a KGFB biztosításunkat. Többek között azért is érdemes őket választani, mert 100% árgaranciát nyújtanak, illetve 12 biztosító díjait kínálják, és ebből szakszerű segítséget kapva, választhatjuk ki a legmegfelelőbbet. Online megkötés esetén is van lehetőségünk a személyes ügyintézésre 30 irodájuk valamelyikében. Ráadásul akkor is számíthatunk a cég segítségére, ha már megtörtént a káreset. Persze ezt is intézhetjük online a PannonSafe KárDoktor révén, ahol az online kárbejelentő asszisztens segítségével egy űrlapot kitöltve bejelenthetjük a kárunkat. Előnye még, hogy személyesen végigviszi a teljes kárrendezést, amellett, hogy minket folyamatosan tájékoztat. Eljár az érdekünkben, hogy a szerződésben nyújtottaknak megfelelő szolgáltatást nyújtsa a biztosítónk. Megad minden szükséges információt ahhoz, hogy a minket megillető kártérítést kaphassuk meg. Az eddigiek mellett, ez is egy nagyon pozitív dolog volt, ezek után nem volt kérdés, hogy Nóri mindenképpen felkeresi a pannonsafe oldalát.
Éppen ezért döntött úgy, hogy valamelyik nap fel fogja keresni a hozzá legközelebbi irodájukat, ahol részletesen megbeszélhetik, hogy neki milyen biztosítás lenne a legmegfelelőbb. Én pedig örültem, hogy jó tippel tudtam szolgálni a barátnőmnek, amellett, hogy jó vendéglátója is voltam.