A felépülés után jöhet a megérdemelt ünneplés.

Szponzorált tartalom

felépülök

felépülök

Érjen minket akármilyen rossz dolog, az mindig fontos, hogy fel tudjunk állni a kudarcokból. Egy kicsit nehezebb a felállás és a felépülés például egy függőségből, viszont nem lehetetlen és megfelelő akaraterővel és segítséggel minden elérhető.

A FELÉPÜLÖK oldalán nagyon sok hasznos információ megtalálható a 28 napos programjukról. Hiszen ők többet tudnak adni, mint egy általános közösség, akik a leszokásban támogatnak.

Ez egy 28 napos bentlakásos program, ami nagy elhivatottságot igényel. Ez idő alatt a szilárd keretrendszer és a meghatározott szabályok segítenek abban, hogy a legnagyobb problémát le tudják küzdeni, az azonnali vágyteljesülést. Megtanulják azt is, hogy mire van szükség a józan mindennapokhoz és a hozzátartozóknak is tartanak előadásokat, hiszen az ő szerepük is kulcsfontosságú a felépülésben.

Egyéni és kiscsoportos foglalkozások is vannak, ahol a csoport tagjait úgy válogatják meg, hogy hasonló motiváltságú és hajlandóság jellemezze őket. Ennek köszönhetően valóban támogató közösség tud létre jönni.

A FELÉPÜLÖK honlapjáról azt is megtudhatjuk, hogy ingyenes utógondozást is kapnak a programban résztvevők. Ezzel próbálják támogatni őket, hogy a 28 nap alatt elért eredményeket a való életben is fenn tudják tartani.

A program eredményessége 70-75%. Ez azt mutatja, hogy valóban tud segíteni azoknak az embereknek, akikben van hajlandóság, őszinték, nagy bennük a tenni akarás és nyitottak. Ezek mind olyan tulajdonságok, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki fel tudjon épülni a függőségéből.

A jelentkezés folyamata is nagyon egyszerű. Először telefonon megbeszéltek egy személyes találkozót, ahol megtörténik az állapotfelmérés. Ezután a szakemberek már látják azt, hogy ők tudnak-e segíteni neked. Amennyiben nem, akkor sem engedik el a kezed, hanem ajánlanak olyan orvosokat/szakembereket, akik tudnak segíteni az állapotodon.

Amennyiben feliratkozol a hírlevelikre, akkor időben értesülni fogsz a programokról és az eseményekről is. Ez akkor lehet igazán fontos, ha már nincs szabad hely az éppen induló programra vagy most nem indítanak.

Ne hagyd, hogy az alkohol győzzön! Légy Te az erősebb!