Szponzorált tartalom
Nem egy rémtörténetet ismerhetünk a múltból, amikor is egy személy saját ötletét nem védette le, így a siker és beleértve az anyagi javakat is, más kezében landoltak. Ez persze egy szélsőség, azonban a szellemi alkotások jogainak védelme kiemelten fontos, ha rendelkezni szeretnénk arról, ki és hogyan használhatja fel az adott szellemi tulajdont! A szerzői jogok és iparjogvédelmi jogok mind szellemi tulajdont képezhetnek. Nem csak terméknév vagy márka vonja magával a szellemi alkotások jogát, hanem az olyanok is, mint egy dizájn vagy egy új növényfajta. Elég széles a köre annak, hogy mi sorolható ezekbe a kategóriákba. Amennyiben biztosak szeretnénk lenni benne, hogy más nem élvezi a saját kemény munkánk hasznát, akkor érdemes levédetni azt. Ebben készséggel tud segítséget nyújtani a Bényi és Társa Ügyvédi Iroda, amely Budapesten áll ügyfelei rendelkezésére. A szolgáltatás vagy termék jellegének meghatározása az első lépések egyike, mely a folyamat része. Ha netán valaki visszaélne az Ön saját szellemi tulajdonával, akkor a bíróságon, illetve a hivatalok előtt jogi képviseletet nyújt az ügyvédi iroda. A nyilvántartásba vétel nem egyszerű folyamat, azonban egy hozzáértő személlyel a szellemi alkotások joga és annak minden részlete tisztázásra kerülhet, hivatalos formában.